Van énnekem három fiam :)

Igen, három :)

Merthogy a Kedvessel lett nekem még kettő az Enyim mellé, úgy kellene mondanom, hogy mostohafiaim, de nem mondom, mert nem mostohák, szeretem őket nagyon, és nem, nem képzelem magam egy pillanatra sem az anyjuknak, de nagyon gyengéd érzéseket bírtak felébreszteni bennem, az egyik legyen Kisebbik, a másik meg Nagyobbik, pont mint Babett gyerekei, de ezek az enyimek, már így mostohailag, na, de hülye szó, nagy lovak már, szóval könnyebb nekem, mint a Kedvesnek, aki az Enyimmel megkapott egy tízévest, annak minden gondjával, bajával együtt, és hogy soha el nem múló hálával tartozom neki mindazért, amit ezzel a kis tízévessel varázsolt, azt ne mondjátok el neki, egyrészt, mert úgyis olvassa, másrészt, mert titok. :)

A Kisebbik 18, a Nagyobbik 26, elképesztő pasasok, ráadásul a Kisebbik barátnőjét szintén Vikinek hívják, a Nagyobbik meg most kezd udvarolni egy szintén Vikinek, ezen rötyögtünk a múltkor, hogy ha ezek a pasik, akik egy vérből valók, beszereznek három Vikit (ebből kettő, ugye, már megvan), az mekkora poén, már így a családon belül. Kezdhetik törni a fejüket a megkülönböztető beceneveken, hozzátéve, hogy a nőnek is el kell fogadni azt a becenevet, mert hogy néz az ki, hogy az egyik aszondja a háromból, hogy „Viki, gyere”, s erre elindul három csaj libasorban…:)

A Kisebbiknek elképesztő humora van, tőle van az a nagy sóhajjal előadott monológ, miszerint: „Szia, cica! Van gazdád? Mert ha nincs, én szívesen leszek…”, hallani kellene a hangját, ahogy ezt előadja, hozzá a fülig vigyor, kész, na, piruló csajszik az eredmény, akik úgy tesznek, mintha még véletlenül se hallották volna meg a fentieket… :)

Legutóbb épp azelőtt hallottam tőle, hogy a bátyja laposra verte volna, na jó, pontosítok, nem verte laposra, de komoly erőpróbának vetette alá, amit majd mindjárt elmagyarázok, de előtte még, hogy ugyanakkor, még a végjáték előtt kicsivel, volt egy másik nagy dumája, addigra már eléggé kikészült, alig kapott levegőt, ott tartott, hogy feladja, mi meg a Kedvessel mondtuk neki, hogy képes rá, meg tudja csinálni, majd végső érvként, hogy fejben dől el minden, mire a kölyök ránk nézett, felemelte két kezét, s azt mondta teljes átéléssel: „Győztem!”, és ezen nekünk úgy kellet röhögni, hogy nagyon.

Szóval, a Nagyobbik meg azért vetette erőpróba alá, mert előtte egy héttel jött meg Amerikából, ahol légidesszantos kiképzésen volt, oké, állakat felhúzni, szájakat becsukni, kőkemény a kölyök, olyan akaraterővel, aminek ha csak a tizede meglenne nekem, már feketeöves lennék karatéban, pedig én sem vagyok akarterőben piskóta, mesélte, hogy mi minden történt vele ott, mit mondjak, mint a filmeken, nem tudom, tényleg nem tudom, hogyan lehet kibírni, hát igen, nyilván így, hogy az ember fia olyan, mint a gránit, s tudja, de tényleg tudja, hogy fejben dől el minden. Iszonyúan bírom, ahogy ezt csinálja. Jövőre megy majd ranger-kiképzésre, három hónap, napi négy óra alvással, már ahogy mesélt róla, rosszul lettem tőle, de tudom, hogy végig fogja csinálni, mert ha valaki képes rá, akkor ő. A fizikum, az egy dolog. De ami ebben a fiúban megvan, az engem újra és újra csodálattal tölt el.

A Kisebbik humorától meg néha hanyattesem. :)

Ja, és az az erőpróba úgy volt, hogy a Nagyobbik próbálta egy egyhetes gyorstalpalón megtanítani a Kisebbiknek legalább egy részét mindannak, amit kint tanult, minden nap hajnali ötkor keltek, futottak, nyomták egész nap, és azon a bizonyos napon volt a végjáték, vagy ha úgy tetszik, vizsga, amikor a Kisebbik megmutatta, hogy az adatbevitelből mennyi hasznos infó maradt. És a Nagyobbik szépen bánt vele, nem kímélte, de nem tette meg mindazt, amit akár meg is tehetett volna. Holott termetre a Nagyobbik a kisebb…

A Nagyobbik egy este, amikor itt voltak nálunk, csinált forró csokit chilivel, előtte sétáltunk el együtt a kulinárisba vásárolni, sokat beszélgettünk útközben, aztán, már itthon, mivel nekem le kellett ülnöm egy kicsit dolgozni a géphez, egyszercsak megjelent a dolgozóban, kezében egy bögre forró csokival, és akkor olyan melegség járt át, hogy legszívesebben megölelgettem volna, ha nem tudnám, hogy ez neki túl érzelgős, túl sok…

Hol is tartottam?

Ja, igen, hogy van énnekem három fiam…